4. Turn it up right now

-… és érted, akkor képes volt a pofámba vigyorogni! Komolyan mondom nem is értem, hogy nem sül le a bőr a képéről! De most tényleg, sms-ben szakít aztán meg úgy köszönget, mintha mi sem történt volna és még az új ribancát és bemutatja, sőt azt is elvárja, hogy játsszam az édes ex-barátnőt. Hát nem! Oké? Nem! Az a legszebb benne, hogy most úgy áll a dolog, hogy én vagyok a rossz az egész történetben, amiért nem voltam hajlandó egész végig tenni a szépet annak a festett vörös kis pincsinek. De most nekem van igazam, nem? Ugye? Ugye, hogy nekem van igazam? Ugye? – Gaby ugy hadart, hogy hiába hallottam mindegy egyes szót amit mondott, eltartott pár másodpercig, mire felfogtam mit is jelent. Ennek ellenére szorgalmasan bólogattam, helyeseltem és felháborodottan húztam össze a szemöldökömet, miközben a poharakat törölgettem a pult mögött. Gaby és Jason mindig is se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. Általában azért szakítottak mert Jason összeszedett valami másik csajt, aztán ha megunta visszakönyörögte magát Gaby-hoz, aki amilyen hülye volt mindig visszavette. Nem számít hányszor mondtam neki, hogy jobbat érdemel és, hogy ideje lenne már túllépnie rajta, nem hallgatott rám. Ráadásul még találkozni is alig találkoztak, miután Jason kosárlabda ösztöndíjjal bekerült az egyik észak-karolinai egyetemre. Rendben, megértem, hogy jól hangzik azt mondani, hogy egyetemista pasid van, de nem vagyok benne biztos, hogy megéri havonta kisírni a szemed miatta, mikor sokkal többet is kaphatnál. Gaby egy évvel volt idősebb nálam, akkor ismertem meg, amikor mindkettőnket egyszerre vettek fel pincérnőnek az étterembe. Étterem? Inkább egyszerű amerikai bisztró, ami csak annyit engedhet magának, hogy diáklányokat alkalmazzon, mert nekik kevesebbet kell fizetni. Gaby-nak vállig érő, búza szőke haját általában laza kontyban hordta a feje tetején, karamellbarna szemeit eltakarva a hatalmas lila keretes hipszter szemüvegével, amire ugyan semmi szüksége nem lett volna, mégis szívesebben hordta az orrára biggyesztve, minthogy a kontaklencséjével szenvedjen. Állandóan rágózott és az Ő jóvoltából szólt szinte megállás nélkül One Direction a rádióból. Igazi megszállott volt, ha egyszer elkezdett róluk beszélni, képtelenség volt leállítani. Miatta tudtam meg jóval többet, mint azt szerettem volna eredetileg. A csak annyi, hogy egy hónappal ezelőttig mindent elhittem neki kétségek nélkül, most azonban, hogy személyes tapasztalattal is rendelkezem, kénytelen vagyok magamban kijavítani néhány helyen.

- …szóval nem is értem miért idegesítem magam miatta. Kezdem úgy érezni, hogy igazad van és ideje hagyni az egészet a francba és keresni valaki mást. Csak azt sajnálom, hogy nem sétálnak az utcán olyan tökéletes egyedek, mint ezek itt. – indulatosan bökött a kezében tartott magazin címlapjára, ahonnan ismerős arcok bámultak vissza rám.

- Nagy kár. – bólintottam apró mosollyal a szám szélén, miközben a helyére pakoltam a tiszta poharakat.

- De most nem? Mindegyikkel tudnék mit kezdeni, ha érted mire gondolok. Vegyük példának Harry-t. Úgy néz ki mint valami édes kisfiú, de fogadni mernék, ha arra kerül a sor, akkor nagyon is tudja, hogy mit kell tennie. Vagy Liam. Hiába állítják be ártatlannak, nem véletlenül járt egy öt évvel idősebb csajjal, kinek valószínűleg sokkal több tapasztalata volt, mint neki. Aztán, had ne kezdjen neki Zayn-nek, mert te jó isten… TE JÓ ISTEN! – fintorogva fordítottam hátra a fejem a sikkantásra és a papírszakadásra, arra számítva, hogy csupán túlzottan beleélte magát a képzelgéseibe. Ennek ellenére meredten bámult az ajtó irányába, miközben ujjai görcsösen gyűrték a papírt. Az első tippem az volt, hogy Jason idepofátlankodott, de aztán követve a pillantását, az én arcomból is kifutott a vér.

Zayn unottan dobta le a kabátját az egyik üres székre, hogy aztán egy másikon helyet is foglaljon, majd maga elé húzza az étlapot. Eközben Gaby elkapta a karomat, belém eresztette a karmait és felismerhetetlen nyöszörgés hagyta el a száját ahogy eszeveszett gyorsasággal kapkodta a tekintetét az újság és a sarokasztal között. Attól rettegve, hogy a levegőhiánytól mindjárt elájul nekem, betoltam alá egy széket és lenyomtam rá, mire elkezdett toporogni a lábával és biztos voltam benne, hogy másodperceken belül minimum olyan sikításban fog kitörni, mint amikor karácsonyra megvettem neki az egyik lemezüket. Ezért más megoldást nem látva a szájába tömtem a kezemben tartott koszos törlőruhát, mire kissé alább hagyott a vigyora és levegőért kapkodott.

-Ez. Nem. Lehet. Igaz. – hápogta, miután kirángatta a szájából a félig vizes ruhadarabot és vágott pár fintort.

- De, sajnos az. – pillantottam ki még egyszer a pult mögül hátha azóta megunta a várakozást, vagy nem talált semmit ami elég jó lett volna neki és elhúzott e. Ugyan dehogy. Várakozóan dobolt ujjaival az asztallapon, miközben felmérte a helyet. Visszahúztam a fejem és alsóajkamat rágcsálva néztem körbe segítség után kutatva. Ha kiküldöm Gaby-t, hogy vegye fel a rendelését egészen biztos, hogy félúton elájul az izgalomtól, ha pedig mégsem, akkor ráveti magát szerencsétlen srácra és feszítővassal kell majd eltávolítanom róla. Ha viszont én megyek ki… Már látom is, ahogy felpillant rám a hosszú szempillái alól, ahogy az asztalhoz lépek, először a meglepetéstől ajkai egy egész kicsit elválnak egymástól, aztán elterül az arcán az a gunyoros vigyor, amivel az őrületbe tud kergetni. Francba. Bizonytalanul pillantottam újra Gaby-ra, de ő még mindig csak remegő kézzel gyűrögette a magazint és esélytelennek tűnt, hogy elkövetkező tíz másodpercben összeszedje magát.

Idegesen megdörzsöltem az arcomat, majd mielőtt felkaptam volna a jegyzettömbömet a pult széléről – szégyen vagy sem – leellenőriztem a hajam a sörcsapban. Nem akartam még több lehetőséget adni, hogy szórakozzon rajtam.

Az asztala felé indulva, nevetséges módon ólomsúlyúnak éreztem a  lábaimat és képtelen voltam magam rávenni, hogy gyorsabbra vegyem a tempót, hiába várt már vagy öt perce, hogy valaki felvegye a rendelését. Megállva mellette, kiszemeltem magamnak a sótartót és az arcomra varázsoltam a munka-mosolyomat, nagy levegőt vettem és elkezdem ledarálni a betanult szöveget.

-Üdv a Johnny Rocket’s-ben, mit hozhatok? A szakács mai ajánlata a…

- Kíváncsi voltam mennyi ideig tart összeszedni a bátorságod, hogy kimássz a pult mögül. Tizenkét perc. Le vagyok nyűgözve. – Ó. Szóval így állunk. Nincs bevezető meglepett arckifejezés, mosoly, vigyor vagy bármi, azonnal a közepébe vág azzal, hogy nem csak lealáz de még ki is röhög.

- Nem volt annyi. – szűrtem ki összeszorított fogaim között még mindig kerülve a szemkontaktust. Annyira utáltam, hogy szórakoztatták a helyzetek, amikben kiderült, hogy zavarban vagyok a közelében. Nem tehettem róla, oké? Egyszerűen csak nem tudom elhinni, hogy a jóisten képes volt megáldani egy ilyen kibírhatatlan természetű valaki, ennyire hibátlan megjelenéssel. Mert már elnézést, de nem hiszem, hogy ez így fair.

- Ahogy akarod, angyalom. – döntötte oldalra egy kicsit a fejét. Kioldottam az eddig zsebemben tartott tollat és a jegyzettömb fölé emeltem. Aztán felpillantottam.

- Angyalomnak neveztél?

- És ha igen?

- Nem akarom, hogy így hívj.

- Marad, angyalom. – ó, csak lehetne gyilkolni a tekintettel, már rég holtan csúszott volna be a teste az asztal alá. Mielőtt bármi egyéb megjegyzést tehettem volna, belülről ráharaptam a számra – bevallom, az is szerepelt ezen döntésem hozatalakor, hogy nem akartam megint beégni, amikor kapásból visszaszól az enyémnél valami tízszer erősebbet – és a tollam hegyével megkocogtattam a jegyzettömbömet. Pár másodpercig még az étlapot vizslatta aztán ismét felém fordult.

- Lepj meg. – vont vállat. Türelmetlenül fújtam ki a levegőt és fordítottam hátat neki, de amikor elindultam, éreztem, hogy beakasztja az ujját a pólóm szegélyébe és megállít. Nem fordultam hátra teljesen, csak a vállam felett néztem vissza rá.

- De tetsszen, különben valami mást kell adnod, hogy örömet okozz. – volt valami a mosolyában, amitől a szívem két ütemet kihagyott, aztán háromszor olyan gyorsan kezdett el verni, mint előtte. Gondosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjen a kezem az övéhez, kiakasztottam az ujjait és futólépésben indultam a konyha felé, hogy elhadarjam csináljon egy adagot mindenből, ami a legdrágább, aztán visszamentem a pult mögé, hogy Gaby-t ott találjam a földön térdelve, a mobilját épp csak annyira kitolva a felsorakoztatott poharak mögül, hogy a fényképező része kilátsszon és vadul kattogtatott. Nem volt merszem megkérdőjelezni az épelméjűségét, egyszerűen csak örültem neki, hogy valószínűleg akkor még tartott a sokkos állapot, amíg én Zayn-nel társalogtam.

-Ülj le.

- Dolgozom.

- Ülj le.

Leültem.

Tudom, nem kellet volna. Tudom, hogy ott kellett volna hagynom, amint leraktam elé azt a tömérdeknyi tányért, amit magammal cipeltem. Biztos voltam benne, hogy képtelen lesz mindent megenni. Nem létezik, hogy bevágná a tripla adag hamburgert, az extra sajtos-sültkriplit, a baconos palacsintát, az almás pitét és még az erdei gyümölcsös joghurtot is. Esélytelen. Vagy mégsem. Csak ültem vele szemben a sarki boxban és figyeltem, ahogy egymás után, szép sorjában tünteti el azt a tömérdeknyi kaját, amit az imént elé pakoltam. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a gyomrának képes kéne lennie befogadnia ilyen mennyiségeket. Ha rosszul lesz tőle, én nem vállalom a felelősséget. Amikor már a vége felé közeledett felálltam és újra töltöttem a poharát. Aztán visszaültem és tovább figyeltem, ahogy eszik, egyetlen szó nélkül, ignorálva Gaby-t aki az asztalok között rohangálva próbálta elkapni a tekintetemet. Tudom, hogy nem volt szép tőlem magára hagyni, amikor ekkora a forgalom, de egyszerűen nem tudtam nemet mondani. És nem csak azért mert a hangnem, amivel hozzám szólt szinte a székre taszított. Még több, mint másfél hónapom volt a nyári szünetből. Amikor megkérdeztem Liam-et, meddig maradnak, azt felelte, augusztus végéig biztos, mivel lassan három év után kaptak egy kis szabadságot és ki akarják használni. Ami azt jeleni, hogy nekem egész augusztus végéig ki kell tartanom a kis hazugságom mellett, ha nem akar egy fiúbandányi gyűlölködő tekintet fényében sütkérezni, a júliusi napsütés helyett. Pardon, háromnegyed fiúbandái. Tekintve, hogy a velem szemben ülő Zayn - aki épp akkor törölte meg a száját egy szalvétával jelezve, hogy befejezte az evés – nagyon is tudott mindenről, mi több, segíteni akart.

Zayn a tányérja mellé tette az összehajtogatott szalvétát, rákönyökölt az asztalra, aztán rám nézett.

-Szóval… - köszörültem meg a torkom, amikor már kezdtem kényelmetlenül érezni magam a bámulásától. Amióta elárulta, hogy tudja az igazi nevem, megígérte, hogy nem fog beárulni, aztán meg látott Harry-vel, állandóan úgy éreztem, átlát rajtam. Paranoiás lehetek.

- Szóval. – ismételte meg gunyoros félmosollyal a szája szegletében. – Mit csinálunk ma este?

Értetlenül bámultam rá. Mi az, hogy „mi”? Az utolsó egy hétben, ha akart valamit csak felhívott és elvárta, hogy tíz percen belül ott legyek aztán játsszam a kiskutyáját. Ha előre kell tervezni, akkor valami olyasmi vár rám, ami nekem nem fog tetszeni, neki viszont annál jobban.

-A helyzet az, hogy ma nem érek rá. Már megígértem az egyik barátnőmnek, hogy átme- áu! – valaki erőteljesen tarkón vágott egy határozottan fémtálcának tűnő tárggyal. Gaby angyali mosollyal állt az asztalunk mellett.

- Ó, a francba, sajnálom Ally, olyan ügyetlen vagyok! – kapta a szája elé a kezét miközben aggodalmasan pislogott rám. Mondtam már, hogy piszok jó színésznő lenne belőle? De engem nem téveszt meg, tudom, hogy szándékosan vágott úgy tarkón, hogy majdnem leszédültem a helyemről. Gaby ekkore Zayn felé fordította a tekintetét és én ugyan láttam, ahogy a combja mellett tartott jobb keze remeg, rámosolygott Zayn-re. – A helyzet az, hogy már megígértettem vele, hogy eljön velem egy buliba ma este. Az egyik egyetemista barátom szervezi és már nem mondhatok neki nemet… - Gaby lebiggyesztette az alsó ajkát, majd – talán csak nekem tűnt fel mennyire megtervezte, de – hirtelen felderült az arca. – De mi lenne, ha velünk jönnél? Persze csak, ha van kedved. Egyedül vagy itt? Vagy esetleg pár… ismerőssel? – hahaha, ügyes Gaby, nagyon ügyes. A tőlem telhető legellenségesebb módon bámultam legjobb barátnőmre, aki jól láthatóan ügyet sem vetett rám, inkább Zayn-re villogtatta azt a tündéri kis mosolyát.

Zayn tekintete Gaby-ról rám vándorolt, aztán nagy valószínűséggel, mert észrevette mennyire nincs ínyemre az ötlet, szintén elmosolyodott.

-Ezer örömmel, Gaby. – olyan hangsúllyal ejtette ki a leolvasott nevet barátnőm névtáblájáról, hogy még nekem is megrándult a gyomrom, el sem akartam képzelni Ő mit érezhetett. Gaby gyorsan ráfirkantott valamit a jegyzettömbjére, aztán letépte a lapát és Zayn elé csúsztatta, aki időt sem hagyva nekem, hogy elolvassam mi volt rajta, eltette. Gaby elköszönt, aztán arrébb állt, és elkezdte letörölni az egyik másik asztalt. Zayn lassan felállt én pedig követtem a példáját. Pár másodpercig csendben bámultunk egymásra és, amikor már épp meg akartam jegyezni, hogy ma feltűnően hallgatag, közelebb lépett. Levette az egyenpólómra csipesztett hajcsatot, majd egyetlen szó nélkül hátra nyúlt a hajamhoz, megcsavarta, aztán a tarkómra rögzítette a csattal.

- Akkor este, angyalom. – húzta a szokásos undok mosolyára ajkait, aztán hátat fordítva még pénzt dobott az asztalra, majd kiment az étteremből, engem ott hagyva, félig nyitott szájjal bámulva utána.

Nem volt túl sok időm játszani az agy halottat, mert pár másodpercen belül Gaby olyan erővel ragadta meg a csuklómat, hogy azt még egy bedühöd9tt grizzly-medve is megirigyelhette volna. Alig volt időn a zsebembe gyűrni az asztalra dobott pénzt, máris a raktárhelyiség felé voltam vonszolva. Gaby becsapta magunk mögött az ajtót, aztán nagy levegőt vett és meglepetésemre ahelyett, hogy elkezdett volna ordibálni velem, őrült sikoltozásba kezdve körbe sasszézta az apró szobát, aztán ugrált párat középen a tenyerét őrült módon összecsapkodva, hogy végül egész testsólyával magamra vesse magát és csontropogtató ölelésben részesítsen.

-Mondj. El. Mindent. Azonnal. – tuszkolt rá az egyik ládára. Próbáltam ellenkezni, megmondani neki, hogy vissza kéne mennünk dolgozni, hogy a vendégek elégedetlenek lesznek és minket ki fognak rúgni. De annyival elintézte a dolgot, hogy néhányan már megérkeztek az éjszakai műszakból és tartják a frontot. Így hát kénytelen voltam neki elmesélni neki, hogyan találkoztam Harry-vel, aztán forráztam le a milliárdokat érő bőrét, vágtam fejbe a konyhaszekrény ajtajával, kezdtem el beszélgetni Zayn-nel – azt persze gondosan kihagytam, hogy miért – és, hogy mostanában elég sokat lógok együtt mint az ötükkel. Mire befejeztem a mondandómat, Gaby arca vészesen olyan volt, mint aki másodperceken belül felképel, amiért elhallgattam előle számára ilyen létfontosságú információkat.

Percekig bámult rám kidülledt szemekkel, miközben előttem guggolva a nadrágomba mélyesztette a körmeit, aztán felállt, feljebb tolta lila keretes szemüvegét az orrán és kioldotta a kötényt  a derekánál.

-Megyünk. – jelentette ki, miközben kirángatta a liszteszsákok közül a táskáját és elkezdett átöltözni, a sarokba gyűrve egyenruháját.

- Mégis hova?

- El kell kezdenünk készülni.

- Nem akarlak elkeseríteni, de még csak fél négy van és tudtommal tíz előtt nem akarunk befutni. – pillantottam az ócska faliórára. Gaby vetett rám egy lesajnáló ’sokat kell még tanulnod aranyom’ pillantást, aztán kitárta a raktár ajtaját és engem maga előtt lökdösve tessékelt ki a helyiségből. Mielőtt kiléptünk volna az kasszához léptem, hogy betegem a zsebembe tűrt pénzt.

-Ha azt hiszed, hogy én ezt felveszem, akkor túl sok olajat szívott be ma az agyad. – toltam el magam elől a kezében tartott sötétkék ruhát, ami engem inkább emlékeztetett egy csőtoppra, ami alkalmas rá, hogy épp annyit takarjon, hogy még le okozzon szeméremsértést.

 - Lehetetlen vagy, ugye tudod? Mégis, hogy tervezed lenyűgözni, ha még normálisan felöltözni se vagy hajlandó. – dobta az ágya mellé felhalmozott kupacba a ruhát Gaby.

- Ki a fenéről beszélsz?

- Úú, ne játszd az értetlent, „angyalom”. Nem tudom elhinni, hogy Zayn Félisten Malik és te becécgetitek egymást.

- Mert nem is! Csak azért találta ki, hogy még inkább az agyamra menjen. – ellenségesen méregettem a szekrénye előtt tevékenykedő Gaby-t, aki olyan mindentudó pillantásokat küldött felém, hogy kedvem lett volna hozzávágni a lábam mellett heverő egyik tűsarkóját.

- Feladom. Keress magadnak te valamit. – dörzsölte meg az arcát, aztán a földön széthagyott ruhákra ügyet sem vetve becsörtetett a fürdőszobába. Nem tartott sokáig megtalálnom, hogy mit vegyek fel, sosem voltam az a fajta lány, aki reggelente órákat ücsörgött a szekrénye előtt siratva, hogy nincs mit felvennie. Ennek ellenére Gaby-nak eszméletlen jó cuccai voltak és ha véletlenül hozzáfértem a szekrényéhez, mindig kihasználtam az alkalmat, hogy benyúljak párat közülük, amit Ő pár hónap múlva szemforgatva vesz vissza, nagy valószínűséggel valahonnan az ágyam alól. Amikor Gaby kilépett a fürdőszobából, kritikus szemmel mért végig, majd lerángatta rólam a pólót és helyette a kezembe nyomott egy szegecses bőr melltartót és egy kabátot. Hitetlenkedve bámultam rá, aztán mégsem mondtam nemet.

Pár perc múlva a tükör előtt álltam, miközben Gaby, próbálta rendbe hoznia hajamat.

-Úgy festek, mint egy köcsög hipszter. – jegyeztem meg, mire hátulról a kelleténél erősebben rántotta meg a hajamat.

A külváros másik felére érve, már erős kételyek merültek fel bennem ezen a bulin való részvétel helyességével szemben. Hirtelen azt kívántam, bárcsak megtagadtam volna tegnap este a mosogatást és ezért ma mellőznöm kéne a kimenőt. Gaby azt mondta nem hajlandó akárcsak a jogsiját magával hozni, mert holt biztos részeg lesz és nem akarja megkockáztatni, hogy kormány mögé üljön. Így az én kocsimat és vezetési tudásomat voltunk kénytelenek beáldozni. Kétszer hajtottam el a ház előtt, ami már akkor, háromnegyed tízkor sem festett túl bizalom gerjesztően. Az erkélyajtó tárva nyitva volt és épp láttam, ahogy valaki ordítva fejest ugrik róla a medencébe, az udvar és a kocsi feljáró tele volt emberekkel mindegyik kezében valami pia, a magas kőkerítésre hatalmas hangszórókat tettek, a zene pedig olyan hangosan szólt, hogy beleremegett a karosszéria. Nem törődve barátnőm nyafogásával, két utcával arrébb parkoltam le. Nem mertem kockáztatni, hogy valami részeg barom megpróbálja tönkretenni.

Gaby a haját igazgatva, én pedig az alsó ajkamat rágva léptünk be a hatalmas kertbe és indultunk el a bejárati ajtó felé. Ahogy elhaladtunk a félig nyitott garázsajtó mellett, ahonnan füst szivárgott, olyan erővel csapott meg a fűszag, hogy szinte beleszédültem. Gaby is megérezte, mert vidámat elmosolyodott és rám kacsintott, mire én csak elhúztam a számat. Szóval ma nem csak részeg lesz, hanem tépni is fog. Hurrá.

Emlékszem ott voltam vele, amikor először kipróbálta a füvet. Drew-val, Gaby bátyjával, és az akkor végzős haverjaival lógtunk, amikor az egyikük, azt hiszem Jesse-nek hívták, elő kapott a hátsó zsebéből egy kis zacskót, Jason pedig kicsapta az asztalra a papírt és zavartalanul kezdek tekerni. Rémülten pillantottam Gaby-ra, aki ugyanolyan pillantást vetett rám, ugyan megpróbálta leplezni és hanyagul vette fel a kis zacskót és szagolt bele. Amikor Drew, akiben akkortájt hihetetlenül szerelmes voltam, meggyújtotta a kész spanglit és beleszívott, kedvem lett volna ijedtemben világgá futni. Pár szívás után féloldalasan felém pillantott és odanyújtotta a szálat.

-Kérsz egy slukkot? – kérdezte rekedtes hangon a füsttől. Meg akartam rázni a fejem, de ő csak bíztatóan rám mosolygott, mire előrehajoltam és beleszívtam. Próbáltam utánozni, amit csinált és bent tartani a füstöt, de olyan köhögő roham jött rám, hogy még a szemem is bekönnyezett. Gaby az asztal túloldalán kivette Jesse kezéből az egész spanglit és mohón szívott bele. Tudtam, hogy nem fog úgy beégni mint én, mert már előfordult, hogy ellopta a bátyja cigijét és egyedül elszívta az egész dobozzal. Amikor Drew újra felém nyújtotta a sajátját, csak nemet intettem és figyeltem, ahogy a többiek egyre felszabadultabban kezdenek nevetgélni. Egész addig minden rendben volt, amíg Gaby ki nem ejtette a kezéből a spanglit és fel nem pattant a székéről. Pár pillanatig még tántorgott az asztal szélét keresve, aztán elvágódott a földön és öklendezni kezdett. A többiek túlságosan el voltak szállva tőle, hogy reagálni tudjanak, de én valahogy eltámogattam Gaby-t a mosdóig és fogtam a haját miközben hányt, nem törődve vele, hogy a rémülettől könnyek csorognak végig az arcomon. Pár nappal a tizenhatodik születésnapom  után történt. Mielőtt Gaby-t megismertem, a boron és a hűtőben lévő sörön illetve a szilveszteri pezsgőn kívül, alkohol közelébe sem mentem, füveseket csak filmekben láttam és el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer a legjobb barátnőmet fogom lefektetni egy pohár vízzel az éjjeli szekrényén és egész éjszaka mellette maradok, attól félve, hogy álmában belefullad a saját hányásába. Tehát hivatalosan is Gaby volt a megrontóm, nem számít, hogy soha feleannyit sem mertem megtenni, mint ő.